Menü Bezárás

Tavaszi Nagytakarítás az Őrjegben avagy szemétgyűjtő túrák eredményei a Natúrparkban

Szövegdoboz:

Az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft.  a Tavasz Nagytakarítás elnevezésű országosan indított és támogatott kampányához az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület idén is csatlakozott, melynek keretében két helyszínen szervezett és indított szemétgyűjtő túrát az Őrjegben.

A túra helyszíneinek koordinálásában a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság segédkezett. A túrák sikeres lebonyolítását további civil szervezetek, intézmények segítették, a szemétgyűjtő túrákhoz számtalan önkéntes csatlakozott. Április 11-én Hajós-Pincefaluban a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói vettek részt az akcióban, majd 14-én délelőtt ugyanitt további önkéntesek segítségével sikerült egy 5 m3-es konténert megtölteni a többnyire Natura 2000 területen gyűjtött hulladékkal. Másnap, április 15-én a homokmégyi Dózsa Vadásztársaság vadászháza udvarából indult a szemétgyűjtő túra, ahol közel 40 fő önkéntes három település határában gyűjtötte a natúrpark területén az illegálisan kihelyezett hulladékot, ahol szintén megtelt egy újabb 5 m3-es konténer. A Tavaszi Nagytakarítás programban idén így közel 60 fő önkéntes vett részt. A rendezvényt a helyi vadásztársaság támogatásnak köszönhetően megköszönve az önkéntesek a néha kedvezőtlen időjárási körülmények között is kitartó munkáját, tradicionális, homokmégyi szarvaspörkölt ebéddel zártuk.

Találkozzunk jövő tavasszal is, tegyünk a tisztább természetért!

Összeállította: Agócs Péter

Fotó: natúrparki arcívum

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük