Menü Bezárás

Natúrparki Családi Nap az Őrjegben – Élménybeszámoló

2023.05.27.-án szombaton sikeresen megrendezésre került a Natúrparki Családi Nap az Őrjegben elnevezésű rendezvényünk, mely néhány hetes előkészítő szervezői munka előzte meg. A helyszín a Hajósi kaszálók és löszpartok Természetvédelmi Terület szabadon látogatható Alföldi Kéktúra túraútvonalának gulyakúti pihenőhelye, melye egy igazán családias, természetközeli helyszínt biztosított a rendezvényre érkezők számára.

Megközelítése gyalogtúrával és kerékpárral történt, egyénileg vagy szakvezetéses csoportos formában, mozgásában korlátozottak, kisgyermekesek sétakocsival, a távolság tekintetében a Hajósi Pincefalutól induló túraútvonal hossza 1400 méter. Egy könnyített túrázási lehetőséget kínált, minden korosztály számára. Hagyományos, 20 db. terepes kerékpár állt teljesen térítésmenetesen rendelkezésre, melyek a nap folyamán egytől egyig használatban voltak.

A rendezvény helyszínére érve legfőbb látványosság a területen legelő 50 példányos magyar házi bivalygulya. Ezzel az őshonos háziállatfajtával szakvezetéssel együtt ismerkedhetett meg az ide látogató. Mindezt szarvasgomba kutyás kereső bemutató, terápiás terelőkutya bemutató, állatsimogató, valamint gyógynövény bemutató színesítette.

Programok sokasága várta a gyerekeket, hiszen természettel és sporttal kapcsolatos játékok, eszközök álltak rendelkezésre részükre, melyek közül a hátizsák-színező, az arcfestés és interaktív játkékok voltak a legizgalmasabbak. Idén először madárodú készítés és egy kalandjáték színesítette tovább a programot, melyet egy 400 méteres túra keretében volt lehetőség teljesíteni, némi nyereménytárgy fejében. A kalandjáték a terület természeti értékeiről, növényekről és állatokról tanított hasznos információkat interaktív játékos formában. A gyerekek számára lovas ismerkedő, lovasprogramok is rendelkezésre álltak, melyek idén nagy sikert aratott.

A rendezvény egyben kivételes és izgalmas gasztronómiai élmény nyújtott, hiszen a bivalyétel kóstoló keretében több mint 400 adag őrjegi bivalygulyás kostóló adag került kiosztásra. Ezt egészítette ki a látványkemencés sütés, ahol több kiló házi kovászos kenyér, kenyérlángos és különféle házi kemencés péksütemények fogytak el kóstoltatás során. Lehetőség volt helyi termelők különféle kézműves termékeit is kóstolni, melyek közül a legnépszerűbb a biobor és kecskesajt és a gyógynövénytea volt.

A nap folyamán több alkalommal is szórakoztattuk a közönséget citera zenével, a Kaskantyúi Árvalányhaj Citera zenekar közreműködésében, gyerekeket és felnőtteket is bevonva a gyerekdal és népdaléneklésbe. Idén Homokmégy és Császártöltés képviseltette magát önálló kiállítóként a település értékeit népszerűsítve. A homokmégyi sátorban olyan csak az erre a tájra, adott településre jellemző ételeket kóstolhattunk, mint a „paprikás kácsi”, mely egy édes, őrölt fűszerpaprika töltelékes kalács.

A közeli Hajósi Pincefaluban párhuzamosan zajló Orbán-Napi Borünnep helyszínen működő natúrparki információs sátrunkban közel 2500-3000 fő érdeklődővel találkoztunk. Rendkívül figyelemfelkeltő és érdeklődést ébresztő volt az előzetesen felállított nagyméretű fotófal paravánunk, mely mágnesként vonzotta az érdeklődőket.

A rendezvény közreműködő partnerei:

Hajós Város Önkormányzata, HajósSzolg Kft.

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

Anna Borház Pincészet (Gonda János és felesége Kis Mária)

Bagi István szarvasgombakereső csapata

Boróka Farm Családi Gazdaság

Silvicola Kft.

Vadvirág Lovasfarm

Híd Birtok

Kósa Gyula, Kutyával egy Mosolyért Alapítvány, MME Helyi 7. számú csoport

Kaskantyúi Árvalányhaj Citera zenekar

Baksai Barbara Rigó Major

Fotók: natúrparki archívum

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük